Fejfájás, migrén

A rendszeres fejfájás, legyen az tompa vagy éles, esetleg migrénes, a Kínai Akupunktúra segítségével jól gyógyítható, kezelhető. Teljes gyógyulás akkor érhető el, ha a fájdalom okát tudjuk megszüntetni, de a tünetmentesség minden esetben gyorsan elérhető. Kezelésnél esetenként akupresszúra és kínai gyógynövényes bogyók szedése is szükséges!

Egyik betegünknél a folyamatos tompa fejfájást időnként éles fájdalom szakította meg. Ezek után hirtelen rosszullét, esetenként eszméletvesztés is előfordult. A páciens már az első kezelés után is érezte az akupunktúra áldásos hatását, de az első 10 alkalom után is csak az állapotának javulásáról, a fájdalmak elviselhetőbb mértékéről tudott beszámolni. A tünetek súlyosságára való tekintettel az akupunktúra mellett 10 perces fejmasszázzsal, akupresszúrával egészítettük ki a kezeléseket. Két kezelés közt különböző kínai gyógynövényes bogyókkal támogattuk meg a szervezet öngyógyító folyamatait. A beteg elmondása szerint a kezelés folyamán a közérzete folyamatosan javult, a fájdalmai ritkultak, intenzitásuk csökkent. A 10 alkalmas kúra után úgy érezte, állapotának folyamatos javulása bár jó irányba halad, a gyógyult állapotról még nem tud beszámolni, ezért szükségesnek érezte újabb 10 alkalmas kezelésnek. A második kúra végén a páciensünk teljesen panaszmentes lett, fejfájása meggyógyult.

Egy másik páciensünk fejfájása együtt járt fényérzékenységgel és rossz közérzettel, esetenként még hányással is. Bár a fejfájások okai legtöbbször igénylik a kínai gyógynövényes kezelést is, ebben az esetben erre nem volt szükség. Az kínai akupunktúra és a kezelések utáni 10 perces akupresszúrás kezelés, fejmasszázs elegendőnek bizonyultak a tünetek kezelésére. A 10 alkalmas kínai akupunktúra kúra végére a páciens teljesen meggyógyult, tünetmentes lett. Sajnos ebben az esetben a fejfájást kiváltó okokat nem lehet gyógyítani, azok az életmódban, a stresszes életvitelben, a nagyvárosi környezetben keresendőek. Páciensünk rendszeresen visszatér hozzánk 4-6 kezelés erejéig, amikor fejfájása kezd visszatérni.