Hormon probléma, rendszertelen menzesz

Elég összetett tünet együttessel birkóztunk meg a kínai akupunktúra segítségével. A hölgynél rendszertelen menzesz diagnosztizált PCOS-sel, inzulinrezisztenciával és reflux-val párosult, miközben erősen vizesedett és emésztése is lelassult. 30 alkalom után menzesze rendszeressé vált, refluxa megszűnt, emésztése rendbe jött, diétát nem tart. Endokrinológusa a gyógyszereit felezte, közérzete rendbe jött. A javult állapotot fél évenként ismételt 10 alkalmas kúrákkal fenntartható!

Páciensünk azzal keresett meg minket, hogy szinte teljesen megszűnt a menzesze, közérzete leromlott, szervezete minden mennyiségben képes tárolni a vizet, emésztése pocsék. Az orvosi leletek átvizsgálása és a beteg diagnosztizálása után alakítottuk ki a megfelelő kezelést. Miközben az általános gyógyulást elősegítő kezelést kapta a beteg, egy-egy 10 alkalmas kúra során a tünet együttes egy-egy részére fókuszáltunk. Ennek megfelelően mindegyik kúránál más-más kínai gyógynövényes bogyót kapott a beteg, és szigorú diétát is előírtunk számára. Az első 10 alaklom során a kínai akupunktúra mellett mokszázással is elősegítettük a gyógyuló folyamatot.

A kezelés során a beteg folyamatos javulásról számolt be, javult a közérzete, javultak az orvosi leletei. Elsőként a refluxa szűnt meg, s a páciens szervezete elkezdte leadni a felhalmozott vizet. Emésztése folyamatosan gyorsult, normalizálódott. A kezelés végére a diétát is feladta. Négy hónap után rendesen megjött a menzesze, majd rendszeressé vált, szabályos közökkel, 28 napra rendeződött. Endokrinológus a kezelés végére a szükséges gyógyszerek mennyiségét megfelezte, betegünk állapota javult.

Ebben az esetben természetesen teljes gyógyulást nem lehetett elérni, de a gyógyszerek mennyiségét jelentősen lehetett csökkenteni, és az étkezési szokásoknál is egy jóval tágabb választási lehetőséget tudtunk biztosítani páciensünk számára. A hormon problémák teljesen megszűntek, s ez egy teljesebb életet tesz lehetővé betegünk számára. Fontos adalék, hogy ennél az esetnél nem csak a gyógyszeres kezelés nem volt elhagyható a kúra végeztével, de a kínai akupunktúrás kezeléseket is folyamatosan folytatni kell. Betegünk fél évente visszalátogat hozzánk, s egy szintfenntartó, immunerősítő kúrát csinál végig, hogy javult állapota fennmaradjon.

© 2014 - Minden jog fenntartva